Maxima
(Kérlek ne lopd el, mert ezt én gépeltem be, és nem 2percig tartott)

Épp az előbb akadt az a könyv a kezembe, amit akkor írtál, amikor még csak vártad Zorkát, aki viszont azóta már 6 hónapos. Könnyű elindulni otthonról mellőle?
Dóri: Zoli ugyanúgy dolgozik, mint a baba születése előtt, én vagyok az, aki kevesebbet mozdulok ki, de nem is vágyom rá jelen pillanatban. Ha közös programunk van, akkor megoldjuk családon belül: édesanyám vagy Zoli mamája vigyáz a picire.

Zoli: Amikor otthon vagyok, én is megcsinálok bármit. Meg tudom Zorkát fürdetni, föl tudom öltöztetni, és be is tudom pelenkázni. A szoptatáson kívül minden megy- kacsint.

A második duettalbumot mennyire volt nehéz a baba mellett elkészíteni?
Zoli: A felvételek nagy része már akkor elkészült, amíg Dóri várandós volt, az utolsó pár dal feléneklését pedig megpróbáltuk a házi stúdiónkban az éjszakai órákra időzíteni, amikor Zorka aludt. Fellépésekre persze járunk, de ezeket is igyekeztünk úgy szervezni, hogy beférjenek két szoptatás közé.

A baba születése szakmailag mennyire volt hatással rátok?
Dóri: Van egy nagyfiunk is, Marci, aki tizenegy éves, így én már az ő születése óta tudom, milyen érzés úgy elénekelni az Édes kisfiamat, hogy van kire gondolni. Az ember szakmájához fűzödő viszonya megváltozik egy gyermek érkezésével, ahogy minden más is az életében.

A bátyus hogy fogadta Zorkát?
Dóri: Marci nagyon édes emberke, nyitott a világra, és velünk izulta végig azt a két évet, amíg Zorkát terveztük, vártuk. Amióta a hugi megszületett, mindenben segít, a pelenkázás talán az egyetlen kivétel. Ugyanis azzal szerette volna kezdeni, hogy ráadja a húgára a pelust... de amikor mondtam, hogy ahhoz először le kellene venni az előzőt, akkor kicsit elment tőle a kedve...

Jól sejtem, hogy apuka is énekel a picinek?
Zoli: Egyébként is énekelgetek magamban, és ugyanígy teszek, amikor Zorkával vagyok.

Dóri: Ennél már csak azt szereti jobban, ha apa táncol és bohóckodik is.

Marcit is érdekli a zene?
Zoli: Tanult zongorázni, de egy év után azt mondta, köszöni szépen, ő inkább teniszezne. Viszont nagy zenerajongó lett, nagy kedvence a Black Eyed Peas, de elmegy az Operába is, és megnézi a nagypapája rendezéseit.

Dóri, neked nem hiányzik már a színház? Tervezed már a visszatérést?
Dóri: A színház teljes embert kíván, én viszont Zorkával szeretnék lenni. Ha azt nézzük, húsz évig dolgoztam a színházban, pedig még csak 31 éves vagyok. Ez a szakma sok energiát kivesz az emberből. Intenzíven élem meg a dolgokat, ezért könnyebben fáradok, jól esik most egy kis pihenő. Akkor szeretnék visszatérni a színpadra, ha minden erőmmel és energiámmal az adott előadásra tudok majd koncentrálni.

A párodnak nem hiányzol a színpadról?
Dóri: Musical-duett című lemezünkkel együtt lépünk fel, amit élvezünk, de a Csináljuk a fesztivált adásaiban nélkülem is megállja a helyét, sőt! Az összes általa énekelt dal továbbjutott, és végre ország-világ láthatja, ahogy Zoli Jacksont táncol és énekel... én imádom!

Zoli: Nyárom premierünk is lesz az Operettszínházzal, a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatjuk be a Szentivánéji álom című musicalt, Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Most erre készülök gőzerővel.

Dóri: És persze nagyon vártuk a nyarat. Hosszú évek óta visszajárunk Spanyolországba, ugyanarra a helyre, idén azonban már hatan leszünk a szüleimmel, Marcival és Zorkával. Remélem, hogy neki is olyan szerelme lesz Andalúzia, mint nekünk. Szegedre is elkísérjük majd Zolit, nekem az is nyaralás lesz, hiszen imádom a várost. Egy jó halászlé a Kiskőrösiben, vagy egy fagyi a Virág cukrászdában: gyerekkorom szép emlékeit hozzák vissza...

Közös fellépéseitek lesznek?
Zoli: Sok felkérést kaptunk a nyárra, és a legtöbbnek megpróbálunk eleget tenni, persze, csak ha Zorka is engedi.

Ezeket a fellépéseket úgy kell elképzelni, hogy Zorka otthon marad, ti meg rohantok haza hozzá, amint végeztetek?
Dóri: Jobb szeretem, ha otthon van valamelyik nagymamával, akkor nyugodtabb vagyok. De akkor sem szeretek nélküle lenni. Ha viszont fellépünk, nem jó ha ott van, mert akkor nem tudok koncentrálni, helyette azt vizslatom, hogy merre jár, mit csinál.

Mennyire van időd gyakorolni?
Dóri: Énekelni inkább csak a kocsiban szoktam, de ez mindig is így volt. Nehezen szántam rá magam, hogy otthon próbáljak. Amikor fölénekeljük a dalokat, aztán hetekkel később fellépünk a lemezzel, én már rég nem emlékszem rá, hogy csináltam egy hajlítást vagy zenei motívumot. Márpedig Zoli teljes joggal ragaszkodik ahhoz, hogy a dalok úgy hangozzanak el, ahogy a lemezen. Úgyhogy ilyenkor újból megtanulom, amit egyszer már elénekeltem...

Ennyire kritikus lennél?-nézek Zolira
Zoli: Ez nálam belső késztetés, mindig is az vitt előre, hogy addig hajtottam a dolgokat, amíg tökéletesek nem lettek. A produkció olyan, mint a vers: meg lehetett volna írni máshogy, de mi mégis úgy írtuk meg. És az emberek ezt a minőséget várják tőlünk.

Dóri: Zolinak magasabbak az elvárásai, muszáj összeszednem magam -nevet Dóri, majd folytatja: Utólag persze mindig hálás vagyok neki, ha a dalok úgy szólalnak meg, ahogy azt én is szeretném hallani.

A közös munka sokaknak okoz nehézséget. Ti mindig együtt tudtok működni?
Zoli: Voltak nézeteltérések, de mindig megoldottuk őket. Tudom, nem illik a másikat szembedicsérni, de Dóri okosan dolgozik, mindig megért engem, tudja, mit akarok elérni. Míg én inkább a célt látom, ő tudja, hogy azt hogyan tudjuk közösen véghezvinni.

A stúdiótok is otthon van?
Zoli: Igen, Dóri néha rám is csukja az ajtót. A gyakorlás a külső szemlélő számára idegtépő, mert egy dolog az, hogy én tudom, mit szeretnék hallani. Dóri viszont csak azt hallja, ahol éppen tartok... És nem biztos, hogy ezzel szeretne foglalkozni, ő inkább süt-főz, vagy éppen a baba köti le.

Dóri: Hát igen, Zorka éppen abban a korban van, amikor igényli a társaságot, ez szerintem a gyermek első napjától a tizenhatodik születésnapjáig tart -mondja nevetve- De leginkább én igénylem, hogy ott legyek, mert hihetetlenül szórakoztató.

Zoli: Naponta tanul valami újat, föltámaszkodik, fölhúzza a lábát, megfordul, kukucskál a pelenka alól. Zseniális figyelni, ahogy nyílik a kis értelme, egyre kíváncsibb a világra, és egyre többet tud befogadni blőle. Az ember pedig úgy érzi, szeretne neki mindent megmutatni, és ez nagyon jól van így.