Szinetár Dóra, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Bereczki Zoltán, Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A kérdés arra vonatkozik, hogy majd másfél év után lenne-e értelme újraindítanom az oldalt (2009 őszétől szünetelek).Kevés időm van, így csak hétvégén lenne időm a honlapra.
 

HÍREK SZÍNÉSZEK SZÍNÉSZNŐK MUSICALEK MULTIMÉDIA VERSENY EXTRÁK

Búcsuzik Rudolf!
A 2008/2009-es évadban május 12-én és 13-án utoljára látható a Rudolf című sikermusical, mely ezek után pihenőt tart: a következő szezonban nem szerepel a Budapesti Operettszínház repertoárján. Siessen, néhány jegy még kapható!

Három éve szerepel óriási sikerrel a Nagymező utcai teátrum repertoárján a két Broadway-sikerszerző, Frank Wildhorn és Jack Murphy műve, a Rudolf. A Vereinigte Bühnen Wien, a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös produkciójában Magyarországon volt a mű világpremierje, melyet azóta több városban, legutóbb például Bécsben tűztek műsorra.
A Rudolf a Budapesti Operettszínházban méltó folytatása az Elisabeth, a Mozart! és a Rómeó és Júlia című darabok sikersorozatának. A Kim Scharnberg amerikai hangszerelővel, Koen Schoots holland zenei supervisorral és több neves bécsi dramaturggal, illetve a magyarországi kreatív teammel, KERO® rendezésében létrejött ősbemutató különleges, s talán még történelmileg is meghatározó kulturális híd New York, Bécs, Budapest és Szeged között.

A darab Rudolf trónörökös és Vetsera Mária szenvedélyes, romantikus és tragikus véget érő kapcsolatát meséli el, drámai muzsikával és hatalmas slágerekkel. A fiatal Rudolf abban a pillanatban ismerkedik meg a tizenhét éves bárónővel, amikor minden összeomlani látszik körülötte. Apjával, Ferenc József császárral egyre nyilvánvalóbb kibékíthetetlen politikai és emberi ellentéte, mindenütt besúgók veszik körül, feleségével boldogtalan a kapcsolata, s a magyarok ráadásul tőle várják a Monarchia válságának megoldását. Rudolf csapdában érzi magát, képtelen túllépni saját korlátain – és megváltásként érkezik életébe a mindent elsöprő érzelem.

Az előadás szerepeire a Budapesti Operettszínház egy többfordulós válogatáson a legjobbakat választotta ki. Az utolsó megmérettetésen maguk a szerzők is részt vettek, s Frank Wildhorn azt nyilatkozta, a magyar énekesek a Broadway-n is sztárok lennének. A musicalben a nézők kedvencei láthatók: a trónörökös szerepét Dolhai Attila és Mészáros Árpád Zsolt, Vetsera Máriát Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi kapta meg. A kettős szereposztásban Taaffe grófot Földes Tamás és Homonnay Zsolt, Larisch grófnőt Janza Kata és Peller Anna, a császárt Németh Attila és Jantyik Csaba, Stefániát Nádasi Veronika és Polyák Lilla, Pfeiffer bábjátékost pedig Bereczki Zoltán és Szabó P. Szilveszter alakítja. További szereplők: Csuha Lajos, Marik Péter, Dézsy Szabó Gábor, Kerényi Miklós Máté/Sánta László, György-Rózsa Sándor, Pálfalvy Attila, Imre Sebastian, Bartha László, Péter Richárd, Molnár Andrea, Tihanyi Lívia, Ábrahám Gabriella, Balogh Bodor Attila, Sz. Nagy Ildikó.

Ők mindannyian is búcsúznak most az előadástól – ha remélhetőleg csak átmenetileg is. Ugyanis a 2009/2010-es évadban Frank Wildhorn musicalje nem szerepel a Budapesti Operettszínház repertoárján. Siessen tehát, hogy május 12. vagy 13. estére váltsa meg belépőjegyét a Budapesti Operettszínház sikerprodukciójára! Néhány jegy még kapható!
A korszak-kedvelőinek azonban nem kell búsulni, hiszen egy másik népszerű musical, az Elisabeth hosszú idő után visszatér a Pesti Broadway-re, majd a Szegedi Szabadtéri Játékokra.

Információ és jegyvásárlás:

Budapesti Operettszínház Szervezési Iroda
1065 Budapest, Nagymező u. 19.
353-2172, 269-0118

Jegypénztár
1065 Budapest, Nagymező u. 17.
312-4866

jegy@operett.hu
http://www.operett.hu

 

 

 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!