Jó, ha megszólal a zene

Megjelenés dátuma: 2009. május 30. 04:29
Szerző: Napló

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán a színpadon, az életben is egy pár. Más a stílusuk, ízlésük, mégis remekül kiegészítik egymást, két musicalduett-lemezük jelent meg. Veszprémi koncertjük előtt Dóra mesélt pályájáról, a férjével való közös munkáról.

- Másfél hónappal ezelőtt édesapjával beszélgettem, aki a Petőfi Színházban rendezett. Ő mondta, hogy nem irányította önt erre a pályára, művészi életébe soha nem szólt bele.

- Ez abszolút így van. Nemhogy nem irányított, de inkább próbált lebeszélni; szerette volna, ha tisztességes diplomám lesz, ha a jogi egyetemen tanulok tovább vagy külföldön. De engem nem vonzott más, csak a színház - az volt az álmom, a vágyam, hogy játszhassak.

- Édesapja próbálta lebeszélni, mégis ő rendezte először önt a Nyomorultakban. Nem ő akarta, hogy szerepeljen?

- Nem. Az előadást bemutató Rockszínház vezetői - Miklós Tibor, Várkonyi Mátyás - rendszeresen nálunk egyeztették a magyar szöveget, beszélgettek a darabról. Tizenegy éves voltam, bent ültem a szobában, és amikor meghallottam, hogy gyerekszereplőt keresnek, mondtam, hogy én tudom ezt a dalt, megtanultam. Jópofa dolog, hogy szerepelhettem, de nem apu akarta. A művészetek, a zene, az irodalom iránt szüleim keltették fel az érdeklődésemet, zenei általános iskolába írattak. 


Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán duettlemezzel jelentkezett
Fotó: Napló

- Szakmabeli szülők gyerekeként nyilván színházba is gyakran járt.

- Gyerekként a színház számomra a Nemzeti Színházat és a Várszínházat jelentette, ahol mami játszott. Szinte minden este színházban ültem, lépcsőjeggyel .

- Édesanyja (Hámori Ildikó, a szerk.) prózai színésznő. Ön miért a zenés műfajt választotta? Egyáltalán: szét lehet választani a prózai és a zenés színházat?

- Nem lehet. Igaz, hogy anyukám prózai színésznő, de a Várszínházban például akkor mutatták be a Csíksomlyói passió című előadást, ami egy zenés darab, népzenei kíséretekkel. Ő Máriát és Évát alakította, de más zenés produkciókban is szerepelt. Amikor kislány voltam, még nem alakultak meg a zenés színházak; a musical fiatal műfaj; nyugaton is, nálunk is akkor kezdett meghonosodni. Magyarországon a Rockszínház volt az első, amelyik musicaleket játszott, a színészek prózai és zenés szerepeket egyaránt alakítottak.

- Ha a két műfajt nem is lehet szétválasztani, melyik fajta színházban érzi jobban otthon magát?

- Nekem hiányzik a zene a színházból. Kétféle színész van: az egyik akkor nyugszik meg, ha megszólal a zene, a másik megijed. Én szeretem, ha megszólal a zene, nekem ez jó, megnyugtat. De az a színész is ugyanolyan kiváló, aki a másik csoportba tartozik. A Kossuth-díjas Molnár Piroska - aki az Operettszínházban az Elisabethben, valamint a Szépség és a szörnyetegben játszik - fantasztikus színész, nagyon tisztelem őt, nem az, aki megnyugodna, ha megszólal a zene.

- Férjével, Bereczki Zoltánnal már játszottak egy színpadon, de igazából a duettlemezük az első közös munkájuk.

- A Sors bolondjaiban játszottunk együtt, a többi előadásban nem vagyunk egymás partnerei. Boldogan vállalnánk olyan előadást, ahol egymás partnerei lehetünk. Az, hogy az ember az életben is egy pár, nem azt jelenti, hogy tud együtt dolgozni a másikkal, de mi tudunk és szeretünk, nekünk dolgozni is jó együtt.

- Hogyan készült a lemezfelvétel? Nem voltak szakmai vitáik, súrlódásaik?

- Dehogynem. Egymást is meg kellett tanulnunk. Mindig vannak viták, ízlésbeli különbségek, más a stílusunk. Én elsősorban a színház felől, Zoli a popzene felől közelít a zenéhez, azt az időt, amit én a színházban töltöttem, ő a popzenével. Ez a kétféle ízlésvilág találkozik, de ez szerencsés dolog, ettől talán még színesebb, változatosabb a lemez.

- Az Operettszínház vezető színészei, remek szerepeket kapnak, jól érzik magukat a társulatban.

- Én most nem játszom, a kislányunk decemberben lesz kétéves, addig szeretnék vele otthon maradni. Zolinak azonban most is a munka a legfontosabb, az Operettszínház a második otthona. Jó a társulat, a színházat a nézők is szeretik, sikeresek a bemutatók, az előadások telt házasak. Jó szerepeket kapunk, a média is szeret bennünket, szoktuk is mondani: arra sem vagyunk rászorulva, hogy bohócot csináljunk magunkból, anélkül is keres bennünket a média.

- Amikor az anyaságot választotta, nem tartott attól, hogy lemarad szerepről?

- Emiatt nem aggódtam. Húsz éve vagyok a pályán, eddig is voltak olyan szerepek, amiket szerettem volna eljátszani, mégsem én játszottam el. Nyilván nem véletlen, ha egy szerep elkerült. Jönnek majd új szerepek, új lehetőségek.

- Szerepálma van? Vagy esetleg olyan partner, rendező, akivel szívesen játszana?

- Szívesen játszanék a férjemmel együtt, de Dolhai Attilával vagy Janza Katával is. Sok színésszel és rendezővel dolgoztam már együtt, de a Valló Péterrel való munka a Holdbeli csónakosban máig meghatározó számomra.

Forrás: www.naplo-online.hu